A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja.
A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.
A 2024/2025-ös tanévben nyertes pályázatunk: HAT-KP-1-2024/1-001936

Beszámoló
„Mesés Székelyföld” kirándulás – 2025. május 19–24.
Az utazás előtt már hetek óta nagy izgalommal készültünk az erdélyi kirándulásra. Hogy minél többet megtudjunk Erdély nevezetességeiről, a gyerekek előzetes kutatómunkát végeztek.



Végre elérkezett a várva várt nap. Május 19-én kora hajnalban indultunk a hosszú útra. Ahogy átléptük a határt, elénk tárult „Erdély kapuja” a Keleti-Kárpátokban.



Királyhágó érintésével, kb. 10 óra buszos utazás után megérkeztünk első állomásunkra, Bánffyhunyadra. Misi bácsi idegenvezetésével ismerkedtünk a hely történelmével, megtekintettük a református templomot.


Innen Korondra mentünk, ahol elfoglaltuk a szálláshelyünket egy nagyon szép, kertes apartmanházban. Mivel az idő kedvezett, a gyerekek hatalmasat játszottak a szabad levegőn. Összeismerkedtek a vendéglátó család gyerekeivel, akiket bevontak a játékba.





A második nap Farkaslakára mentünk át. Első utunk Tamási Áron szülőházához vezetett, ahol megnézhettük, hogy milyen körülmények között éltek az akkori emberek. A sírját megkoszorúztuk.



Utána egy igazi élménysütésben vettek részt a gyerekek. Kürtöskalácsot készíthettek.


A következő állomás Kalondatetőre vezetett. Itt láttunk „baksát” ami a faszénégetés alapja.


Innen visszatértünk Korondra. Egész délután a népi mesterségekkel ismerkedtünk. Szövés és taplász mesterség csínját-bínját leshettük el a mesteremberek elmesélése, bemutatása alapján.


Megkóstoltuk a helyi szörpöket, lekvárokat. Igazi kis fogadást rendeztek számunkra a helyi asszonyok. Igazán finom volt.
A nap utolsó állomása Parajd volt, ahol a sófeldolgozás rejtelmeibe pillanthattunk bele. Ajándékba igazi parajdi sót kaptak a gyerekek.



Fáradtan érkeztünk vissza a szálláshelyünkre, ahol nagyon finom vacsorával vártak bennünket. Vacsi után a fogócska játék az udvaron nem maradhatott el.


A harmadik nap, bőséges reggeli elfogyasztása után, sok buszozással telt.
Meglátogattuk a csíkszentsimoni Csíki Chips gyárat, ahol végig vezettek minket és bemutatták a gyártási folyamatot. Nagyon tetszett a gyerekeknek, főleg, hogy kóstolót is kaptak.


Utána a gyönyörű Csíksomlyói Mária kegytemplomot tekintettük meg, majd a Gyimesi ezeréves határ értékeivel ismerkedtünk meg.



Hulla fáradtan érkeztünk haza, ahol vacsora után a helyi művelődési házban Folklór és táncház program volt. A korondi iskola fúvós zenekara színvonalas koncertet adott, majd a helyi népzenészek néptánc bemutatót tartottak. Az est fénypontja a közös tánc volt.


A negyedik napunk a székelyderzsi unitárius templom megnézésével kezdődött. Itt részletes bemutatót kaptunk az idegenvezetőtől, sok új információval gazdagodtunk.




Majd Kőris-patakon a szalmakalap készítés fortélyaiba lestünk bele, ahol kézműves foglalkozás keretében a gyerekek szalmából készítettek apró tárgyakat. A lángos ebéd után a helyi malmot megnéztük, majd a híres csodakút vizéből ihattak a gyerekek.






Innen Bözödújfaluba mentünk, ahol az elárasztott falu emlékparkjában róttuk le tiszteletünket az innen kitelepített emberek emléke előtt.


Legutolsó helyszínünk a csodálatos Medve-tó volt. A tó legendájának meghallgatása után körbesétáltuk a tavat, szerencsére macival nem találkoztunk. Fáradtan, de rengeteg élménnyel tértünk vissza szálláshelyünkre.




Péntek reggel, a bőséges reggeli után indultunk hazafelé. Életre szóló élményeket, kalandot, rengeteg ismeretet kapva érkeztünk meg Budapestre. A gyerekek azóta is emlegetik a kirándulást.
